Boldogság gyere apádhoz!XD(Heni mondását átköltve!:D)
2010.06.10. 19:58
MAi nap izgalmasabbnak ígérkezett mint visszamenőleg az előző 1 hónap eseményei:D Egész nap Én és Heni feje fölött lebegett az hogy megyünk vásárolni majd!XD De erről később!:D Nap elejét úgy kezdtük hogy voltak vmi üdítők kirakva a tanári asztalra fogtuk magunkat és bebúrtunk 2 2,5 liter üveg kólát!:D Ezeket később felhasználtuk de erről is beszélek majd!:D Egész nap kb abból állt hogy kilyukasztott kupakú vizesüvegekkel locsolgattuk egymást, ami önmagában is röhelyes dolog egy 11.-es osztálytól. Aztán ehez adódtak még a többi dolgok:D Henivel Reniék mögé beültünk egész napra, gondolhatjáűtok micsoda tömegpánik tört ott ki egész nap!:D Magyar órán elővettük Tinát ismét és hülye fejekkel fényképeket csináltunk!XD Lettek köztük eléggé nyomoronc képek is de pont ez volt a cél!:D Reniékkel ott szakadtunk a röhögéstől:D
Angol órán TZ-t iratott mazsolaXD Hát én mindent írtam meg a többiek is csak azt nem amit kéne. Szakadtunk a röhögéstől már a saját hülyeségünktől!XD Nem akartunk írni semmit a papírra, voltak akik be is váltották.:D Andris repülőt hajtogatott a dogájából és ráírta hogy Bikicsunáj, remélem tudjátok miről van szó!:D
matek órán is megvolt a nevetés forrása. Először hogy elbújtunk tanár elől a wc-be!XD Mindenki. Kimentek a wc-ből de én úgy határoztam hogy a dolgaomat még elvégzem így kisebb fáziskéséssel ám de nekem is sikerült kivergődnöm a wc-től a teremig!XD Aztán Reniékkel hallgattuk a zenét rádión keresztül egész órán, újabb hülye fejes képek is készültek.
Ehez még hozzájön hogy Henivel berohadt a hátunk meg mindenünk ezért kitaláltuk, hogy a pólónkat felhúzzuk a székünk támlájára és a csupasz hátunkat rárakjuk a jó hideg támlára:D Sztem mrár azis el kezdett rohadni alattunk, de ez van!:D
Először Ázsia centerbe mentünk el(naon faszák vagyunk mert utána meg a város másik felébe a Mammutba 600 fokos melegben!XD) ott vettem egy szemüveget. Tiszta rendes volt a kínai nő aki eladta nekem. Jó hogy még ilyen emberek léteznek a földön. Annyi paraszt ember van ezen a világon, jó néha egy kicsit a jóba is bepillantani:D
Mikor kijöttünmk Ázsiából vmi csávók követtek minket meg fütyültek utánunk(gyanítom Heni után) de mi színvonalasan eltűntünk a Tescoban:D
Aztán buszon majd megrohadtunk, találkoztunk Mátéval is aki később szállt fel!:D itt jön a következő hülyeségem, elkezdtem inni a kólát és mikor levegőt akartam venni az egész beleömlött a pofámbaXD cseppet sem voltam nevetés tárgya de mi Henivel már meg sem lepődtünk magunkon:D
Mammutban aztán Heni vett magának egy pár papucsot. Egy felüdülés volt abba a boltba bemenni, mert olyan rendesek ott a kiszolgálók. ha vkinek szar kedve van fülig érő mosollyal tér ki arról a helyről. Az eladók és a pénztáros is nagyon segítőkészek voltak:D Felüdülés volt ott lenni:D Nem mintha szar kedvem lett volna mert azért elég jól elvoltunk!:D
Most itthon rohadok és iszom azt a rohadt kólát amit loptam és nincs semmi lelkiismeretfurdalásom!:D
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.